Diáktanítók - Gyermekoktatás

Az oktatási portál

 

Szavazzon!

Ön milyen gyakran nézi meg gyermeke ellenőrzőjét?
 
G. Tamás PDF Nyomtatás E-mail

Életkor: 20
Iskola: Budapesti Gazdasági Főiskola
Tanítandó tantárgyak:

német     Felsőfokú nyelvvizsgára felkészítés
történelem     11-19 éves kor
földrajz     12-19 éves kor
matematika     6-12 éves kor

Bemutatkozás:

G. Tamás vagyok, 20 éves, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának elsőéves nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatója. A főiskola elvégzése után közgazdászként szeretnék elhelyezkedni, elsősorban a logisztika területe jöhet számításba.
Középiskolai tanulmányaimat a Gundel Károly Vendéglátóipari- és Idegenforgalmi Szakképző Iskola magyar-német két tanítási nyelvű, idegenforgalmi tagozatán végeztem el. Az öt év során megismerkedtem a német és a történelem minden szépségével, és a tanulmányaim végén emelt szinten jelesre érettségiztem mindkét tárgyból. Német nyelvből felsőfokú „C” típusú nyelvvizsgával rendelkezem, júniusra tervezem megszerezni a szakmai nyelvvizsgát. Középiskola alatt sok lehetőségem volt fejleszteni a német tudásomat, többek között cserediákprogramon és németországi nyári gyakorlaton vehettem részt egy olasz étteremben.
Általános- és középiskolában végig jó eredménnyel teljesítettem, a földrajz iránti szenvedélyem az édesapámnak köszönhetően már kisgyerekkoromban kialakult, a történelem és az idegen nyelvek azonban csak a középiskola alatt kezdtek el jobban foglalkoztatni. A matematika pedig csak egyszerűen érdekel a számok világa miatt. A történelem és a német nyelv megszeretése miatt hálával tartozok középiskolai tanáraimnak.
Miért is szeretnék diákok tanításával foglalkozni? Már általános iskolában is szívesen segítettem a nehezebben tanuló vagy éppen tanulni akaró osztálytársaimnak, ami nagy örömöt okozott nekem. Középiskolás éveim alatt megtartottam ezt a szokásomat, így az osztályomból, az ismerőseim, illetve a barátaim közül többen is fordultak hozzám segítségért. Jelenleg pedig az egyik közeli ismerősömet készítem fel német középfokú nyelvvizsgára. Mindig örömmel segítettem, mivel szeretek adni, és örömmel tölt el, ha ezzel másoknak segíthetek. A tanulás mellett 12. osztályban az iskola újság egyik szerkesztője voltam. Diáktanítónak is éppen a miatt jelentkeztem, hogy átadjam a tudásomat, hogy a nebulókat átsegíthessem a tanulási nehézségeiken, mindezt persze nem a hagyományos magoltatással szeretném megtenni, hanem úgy, hogy közben megszerettetem a németet, a történelmet, a földrajzot vagy éppen a matematikát.  A legfontosabb az, hogy az összefüggéseket felismerjék a diákok. Hiszem azt, hogy minden csak a tanítási- és a tanulási stratégián múlik, valamint azt, hogy közösen komoly sikereket lehet elérni. Ennek a szellemében szeretnék tanítani. Mivel tavaly érettségiztem, így tisztában vagyok ennek a vizsgának minden nehézségével, és azzal, hogy melyek azok a feladattípusok, amelyekre a sikeres érettségi érdekében nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Történelemből közép-, illetve emelt szintű érettségire, németből felsőfokú nyelvvizsgára felkészítést is vállalok. Hétvégenként is foglalkozok tanítással.
Szabadidőmben szívesen űzök mindenféle sportot, elsősorban túrázni és kerékpározni szeretek. Kedvenc időtöltéseim közé tartozik a fotózás, az olvasás és a rajzolás.



Regisztrálok - gyorsan szükségem lenne Diáktanítóra!

Vissza a Diáktanítóinkhoz

Vissza a Főoldalra

 

Hirdetések, linkek

Hirdetés
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack
PR Csoport: Hírek | Cégkereső | Google keresőoptimalizálás | Linképítés ingyen | Honlapkészítés Tippek | Duguláselhárítás | Autóhifi | Webáruház készítés, bérlés | Megfontoltan | Szálláskereső | Óra, karóra webáruház