|
Életkor: 20 Iskola: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tanítandó tantárgyak:
történelem 10 - 18 éves kor állampolgári ismeretek 10 - 18 éves kor matematika 6 - 14 éves kor
Bemutatkozás:
K. András vagyok, 21 éves politológus hallgató az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 2004-ben végeztem a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban, amit az ország neves középiskolái között tartanak számon. Az itt eltöltött négy szép év alatt csak tovább fokozódott érdeklődésem a történelem iránt, amelyet már óvodás korom óta magamban hordozok. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, a történelmet nem félelmetes, „magolós-tanulós” oldalról megközelíteni, hanem érdekes történetekkel, képekkel, játékokkal színesítni az oktatást. Tanításom során nemcsak a tantárgy iránti szeretet kialakítására törekszem, hanem mindemellett a szükséges tananyag minőségi oktatására is. Ebben segítségemre van számtalan érdekes könyv, térkép és persze a szemléletmód, amit középiskolai történelemtanáromtól kaptam. A tananyag minőségi ismeretére garancia jelenlegi képzési helyem, az ország egyik legnevesebb és legpatinásabb kara: az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara. Tanulmányaimat szabadidőmben szakkollégiumi (Bibó István Szakkollégium tagjaként) munkával egészítem ki, ahol kollégista társaimmal részt veszünk általános iskolás gyerekek állampolgári nevelésében is egy tábor keretében. Történelem mellet még matematikát is tanítok az általános iskolás korosztálynak – a szakmai nívó fenntartására garancia édesanyám, aki több mint 25 éves matematika szakos tanári múlttal van segítségemre. Fennmaradó szabadidőmben szívesen olvasok, élek társasági élet, élvezem a főváros kulturális lehetőségeit, zenét hallgatok.
Vissza a Diáktanítóinkhoz
Vissza a Főoldalra
|