|
Életkor: 24 Iskola: ELTE-BTK Tanítandó tantárgyak:
történelem 6-18 éves kor földrajz 6-14 éves kor
Bemutatkozás:
K. József vagyok, az ország elsőszámú egyetemének, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) a 24 éves történelem szakos hallgatója, szakdolgozatomat az észak-erdélyi leventeintézményről (1940-1945) írom, a militarizmus és a sport összekapcsolásának vizsgálatával. 1 évet földrajzot is tanultam egyetemi képzésben, és ez az érdeklődésemben a mai napig komoly szerepet játszik, a történelem és a földrajz összekapcsolása véleményem szerint nagyon fontos a történések mélyebb megértéséhez. Vérbeli bölcsészként újságírói vénával is rendelkezem, az elmúlt 1,5 évben több mint 50 cikket publikáltam különböző egyetemi, kollégiumi, országos internetes vagy nyomtatott sajtóban, elsősorban a sport, de a kultúra területén is. Nagyon szeretek sportolni, több mint 12 éves sportmúlt van a hátam mögött, sajnos egyre kevesebb időm van rá. Szeretek színházba járni, sétálni vagy túrázni, új tájakat megismerni, szeretem járni az országot, életem legnagyobb élménye volt, amikor egyszer 5 napot tölthettem el Erdélyben. Olyan tanár akarok lenni, aki a tanítványaiba egészséges magyar öntudatot és büszkeséget ültet, de ugyanakkor megpróbálja elérni, hogy tanítványai ne „hungarocentrikusan” gondolkodjanak a világ kisebb vagy nagyobb történelmi dolgairól, hanem értsék meg a történések mozgatórugóit és összefüggéseit.
Vissza a Diáktanítóinkhoz
Vissza a Főoldalra
|