Diáktanítók - Gyermekoktatás

Az oktatási portál

 

Szavazzon!

Ön milyen gyakran nézi meg gyermeke ellenőrzőjét?
 
K. Péter PDF Nyomtatás E-mail

Életkor: 18
Iskola: ELTE
Tanítandó tantárgyak:

angol     Középfokú nyelvvizsgára felkészítés
kémia     14-18 éves kor

Bemutatkozás:

K. Péternek hívnak, 18 éves vagyok és Vecsésen lakom. Jelenleg a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium biológia tagozatának végzős tanulója vagyok. Kémia illetve angol nyelv tanítását vállalom.
Kémiát a gimnáziumban három évig tanultam, beleértve a laborgyakorlatot is, ami egy évig tartott. A tavalyi évben középszinten sikeres érettségi vizsgát tettem 100%-os eredménnyel. Van tapasztalatom a tantárgy tanításában, mert iskolatársakat, osztálytársakat már számos alkalommal készítettem fel dolgozatra, felelésre. Úgy gondolom, hogy a kémiának nem feltétlenül kell az unalmas magolásról szólni, és hogy ebben a tantárgyban is meglehet találni azt, ami élvezhető és szerethető. Jelenleg a Budapesti Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karára készülök, ezért is fontos számomra a kémia. Igény szerint vállalok dolgozatokra, felelésekre való felkészítést mind általános iskolások, mind gimnazisták számára. A tantárgy iránt érdeklődőknek tartok középszintű érettségire való felkészítést is.
Angol nyelvből szintén vállalok magánórákat, ahol abszolút a tanítvány igényeihez igazodom. Legyen szó házi feladatok ellenőrzéséről, iskolai számonkérésre való felkészítésről vagy nyelvvizsga-felkészítésről. Ebben az évben C típusú felsőfokú nyelvvizsgát tettem angol nyelvből. Fontos számomra a szóbeli angoltudás, mert igazán ennek vesszük hasznát a leggyakrabban a mindennapi életben, de nem ragaszkodom a beszédközpontú órákhoz. Szeretek nyelveket tanulni, jelenleg is oroszul illetve spanyolul tanulok. Voltam cserediákként Svédországban, illetve tanulmányúton Moszkvában és már számos alkalommal fogadtam külföldi vendégeket, jelenleg is két csereprogram tanulóját készülök vendégül látni. Szinte mindennap beszélek svéd, illetve orosz barátaimmal, ezért folyamatosan tudom gyakorolni a nyelvet. Az egyetem alatt szeretnék külföldi ösztöndíjat megpályázni, ezért is fontosak számomra a nyelvek.
Szabadidőmben szeretek mozogni, bár sajnos az iskola miatt erre sok időm nem jut. Ilyenkor futok vagy úszok, de csak hobbi szinten. Szeretek az emberek közt lenni, kedvelem a baráti összejöveteleket, utazásokat. Ha van rá lehetőségem, akkor pedig meglátogatom külföldi barátaimat, vagy éppen nekik mutatom meg Magyarországot.

 

Regisztrálok - gyorsan szükségem lenne Diáktanítóra!

Vissza a Diáktanítóinkhoz

Vissza a Főoldalra

Címkék: ELTE Angol Kémia
 

Hirdetések, linkek

Hirdetés
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack
PR Csoport: Hírek | Cégkereső | Google keresőoptimalizálás | Linképítés ingyen | Honlapkészítés Tippek | Duguláselhárítás | Autóhifi | Webáruház készítés, bérlés | Megfontoltan | Szálláskereső | Óra, karóra webáruház