Diáktanítók - Gyermekoktatás

Az oktatási portál

 

Szavazzon!

Ön milyen gyakran nézi meg gyermeke ellenőrzőjét?
 
N. Dávid PDF Nyomtatás E-mail

Életkor: 20
Iskola: ELTE-TTK
Tanítandó tantárgyak:

földrajz     6-16 éves kor

Bemutatkozás:

N. Dávidnak hívnak, 20 éves vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának geográfus szakán harmadéves hallgató. A második kerületi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnáziumban érettségiztem 2008-ban. Az egyetemen a középiskolában megszerzett ismereteimet mind természetföldrajzi, mind társadalomföldrajzi tantárgyaknál kamatoztatni tudom. Személy szerint azt vallom, hogy a földrajztanulásban rendkívül fontos a folyamatok elképzelése, megértése, nem pedig azok „bemagolása”. Ez a felfogásom eddig mindig visszaigazolt, hiszen eddig minden félévben jó körüli átlagot tudtam elérni. Kedvenc szakterületeim a meteorológia, a környezetvédelem, a demográfia és a közgazdaságtan.
Tanítási „rutinom” már van, segítettem többek között már földrajz érettségire való felkészítésben, vizsgák előtti kikérdezésben. Egész évben vállalok tanítást.
Kedvenc elfoglaltságom a fotózás, zenehallgatás és a repülés.

 

Regisztrálok - gyorsan szükségem lenne Diáktanítóra!

Vissza a Diáktanítóinkhoz

Vissza a Főoldalra

Címkék: ELTE-TTK Földrajz
 

Hirdetések, linkek

Hirdetés
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack
PR Csoport: Hírek | Cégkereső | Google keresőoptimalizálás | Linképítés ingyen | Honlapkészítés Tippek | Duguláselhárítás | Autóhifi | Webáruház készítés, bérlés | Megfontoltan | Szálláskereső | Óra, karóra webáruház